10.fejezet

Calum 

2 hónappal később.....

Hogy mondjam meg neki? Hogy mondjam el azt, hogy felhívót egy kiadó, hogy látták a videómat a netten, és lenne egy bandájuk amibe pont énekest keresnek aki én lennék? És hogy mondjam meg neki, hogy igent mondtam? És azt főleg nem tudom, hogy mondjam el, hogy hétfőn már ott kell lennem. Pont most mikor Anna ennyire kezd szétesni. Ahogy ma kinéz. Valami nagyon nem oké, otthon náluk. Ahogy ott látom a szekrény ajtót, és Laurent fogja, mivel ahogy észre veszem nem áll stabilan. Tisztán látszik, hogy a háta még mindig fáj. A gipsz a kezéről lekerült már. Fekete egyberuhát visel, és egy szürke kardigánt hozzá, a szokásos erős smink, és a haját kivasalta. Laurennek mennie kéne, így odafutok hozzá.
- Átveszem - tátogóm, mire Lauren hálásan mosolyog.
- Hogy vagy ma? - kérdezem
- Jól - mondja Anna arcán mű mosollyal. Látom, hogy egész este sírt és nem aludt semmit. - Tegnap este Felhívót a Columbia, olvasták a versemet.
Szinte el sem hiszem amit mond. A Columbia felhívta, az egyik legjobb egyetem az országba és messze van innen Madisontól ahonnan mindig is elakart menni, és főleg közel lenne hozzám New Yorkban. És már megint, hogy mondjam el ezt neki, hogy itt hagyom mikor járni is alig tudd.
- Mi történt? - kérdezem
- Leestem a lépcsőn. -tudom hogy hazudik, de nem teszem szóvá. Péntek van, és az első óránk közös, még pedig történelem. Austin már bent van a teremben  és a tanárnővel beszélget.
Leülünk a helyünkre a leghátsó padba. Anna megfogja a kezemet, és csak nézz ki a fejéből
- Mondanom kell valamit. - kezdek bele, még van időm bőven. - kaptam egy ajánlatot. Zenélhetnék, Anna és ez maga lenne a csoda. Énekes lennék egy bandában.  És hétfőn indulnom kell.
- Szóval már döntöttél is? - kérdezi mire bólintok
- Hova mész?
- New York, fizetik a szállásomat addig ameddig nem találok lakást.
- Tudod miért kereset a Columibia? - kérdi - Felvennének irodalom szakra ösztöndíjjal, olvasták a versemet a Times-ban és kellek nekik. Érettségi után azonnal mehetnék oda, nem kellene tovább várnom, kapnák kollégiumi szobát.
- Ez nagyon jó, Anna, örülök neked. - mosolyog rá
- Én is, neked Calum Hood. - mosolyog rám.

**

Éppen most csengetnek ki. Az utolsó iskolai ének órám volt. Az utolsó napom gimnazistaként végett ért. És Annát is itt kell hagynom, és nem tudom fogunk e mi még valaha  találkozni. Anna ma egész nap agyalt,láttam a tekintetét akkor ilyen ha agyal valami, valami fontos dolgon. Az idő amit együtt voltunk maga volt a csoda. Soha nem hittem hogy lehet valakit annyira szeretni. Ezt a lányt aki olyan szép verseket ír, mint ő. És olyan művelt, egy csoda az a lány.  

- mehetünk? - kérdezem a csodámat 

- Calum beszélnünk kell. - mondja, és kéri sétáljunk egyet. Én bólintok, félek attól vajon mit fog mondani. Kéz a kézben sétálunk egészen egy pontig. 

- calum, ezt - mutat kettőnkre. - hagyjuk. Elmész kezdesz egy új életet, csupa csodás lánnyal benne, mi pedig találkozni se tudnánk, Cal. 

- Szakítasz velem? - kérdezek rá az egyértelműre. 

- Igen. - válaszol 

- Rendben - bólintok 

Ránézek, és tudom, hogy ő sem ezt akarja, nem akarja, hogy abba hagyjuk, de elmegyek. A zenét választottam nem őt. De ő is a Columbiát választotta nem engem. Mindketten mást választottunk, más van a fontossági sorrend első helyén. De nem tudom így elengedni. Magamhoz húzom, és megcsókolom. A csókunk lassú, és mély. Tudjuk, hogy ez az utolsó, hogy több nincsen. Anna a hajamba túr, én pedig a derekát fogom meg. így állunk, ám egyszer elered az eső. De mi akkor sem hagyjuk abba. Anna haja teljesen elázott. Rám nézz. Puszit nyom a számra, és már el is indul, az ellentétes irányba.  Visszafutok az iskolához, beülök a kocsimba. Nem tudom mit tegyek csak mérges vagyok. Rávágok a kormányra. Elveszítettem. Biztos volt, de már nincs. Miattam nincsen, mert elmegyek. Túl gyorsan megyek haza felé, a sebesség határt jóval átlépen, reménykedem rendőr nincs a közelben. Otthon a szobámba rohanok, előveszem a böröndőmet, és beleszóróm a ruháim felét. Elteszem a pénzemet. A nappaliban ott ül mindenki. Anya, apa, és az ikrek. Rám néznek, a börönddel, és a hátizsákommal a kezembe. A nővérem rohan hozzám először. Jól megölel, majd megpuszil. A bátyám, csak annyit mondd, hogy sok sikert. Anya, és apa viszont sírnak. Ők ellátnák tanácsokkal, és anya érdeklődik miért megyek már ma. Annyit mondok csak, hogy Anna. Elhagyott, és még mindig nem fogom fel. A fájdalmas búcsú után elindulok a reptérre. Útközben, egy mentő jön el mellettem. hangosan szirénázik, és a helyi kórház felé indul. Egy rendőr autó arra megy, amerről jött a mentő. 

A telefonom is cseng. Lauren az. Már háromszor is felhívót, de nem válaszoltam neki. Kinyomom mást már, a telefonomat is kikapcsolom. A reptéren már bemondták, hogy ideje becsekkolni annak aki New Yorkba megy. megveszem a jegyemet, és elindulok becsekkolni Mikor kész vagyok a gép felé megyek. Ott elfoglalom a helyemet. Előveszem az ipodomat, és zenét hallgatok, de minden egyes dal rá emlékeztet. Szinte hallom ahogyan énekli. És ekkor meghallom. Az egyik versét, írtam át megzenésítve még egy versenyre. Sajnos nem nyertünk, de külön díjasok lettünk jóban mondva Anna, a szöveg miatt. Elhelyezkedem a székben  majd elalszom, és megpróbálok nem rágondolni.